Young Architects’ Generation

_young architects’ generation
_travelling exhibition series
_2015
_19 awarded project

A díjazott pályaművek (19) változatos műfajt képviselnek, hiszen van a városi térrel foglalkozó terv (térmegújítás, rekonstrukció, sétány, emlékhely, kerékpártároló), közösségi épület vagy alkotóműhely (vásárcsarnok, kávézó, csillagászati központ, művészeti ellátó). Családi ház (a tizenkilencből csak egy). Kiemelkedő színvonalon fiataloknak készített belsőépítészeti alkotás (lakóterek, irodai bemutatótér). Található példa megvalósult együttműködésre a városi tömegközlekedéssel (Pécs), kulturális élettel vagy emlékházzal (Eger), egyetemmel (Budapest), sportolásra vágyókkal (Pesterzsébet). A díjazott tervek a világra nyitottak és a mintákat is a világ építészetéből hozzák (ugyanakkor népi építészeti hagyományokra közvetlenül épülő nem található közöttük). A hagyományokhoz való viszony számos terv szerzőjét foglalkoztatta, példa erre a holokauszt emlékhely Budapesten és Debrecenben vagy a Batthyányi tér megújítása, de ilyen a helyi védelem alatt álló és újjáépült pesterzsébeti csónakház is.

Több olyan pályamű is díjat kapott, ami korábban más fórumon is nyert (ökologikus családi ház – Év háza díj 2015, Trefort kerti emlékmű – BÉK Nívódíj 2015), mások több helyen korábban is publikáltak voltak, de jellemzően ez az anyag ad első alkalommal bemutatkozási lehetőséget a fiatal építészeknek, tájépítészeknek nemcsak az on-line médiában, de nyomtatott formában is.

A díjazottak

Sághegyi Adél Laura – Fémszobrász műhely, Pécs
Váradi Balázs – kaptár, Gödöllő
Nagy Marianna – Holokauszt emlékhely, Debrecen
Lepsényi Ákos, Várhelyi Gergely – Családi lakóépület, Fertőboz
Reith Anita – Batthyányi tér megújítása közösség orientált tervezési metódus alkalmazásával, Budapest
Greg András – B+R Kerékpártároló, Pécs
Fajcsák Dénes, Fábián Gábor, Juhász Veronika, Simon Orsolya (arkt) – Arkt Művészeti Ellátó, Eger
Tótfalusi Gábor, Tulokdy László György, Cecălăşan Ioana – PLANCAFE Kávézó, Kolozsvár
Erdélyi-Gáspár Judit – Zselici Csillagpark – Csillagvizsgáló, Zselickisfalud
Borbás Péter DLA – Ökologikus családi ház, Szentendre,
BLOKK Építészműhely (Nagy Nándor, Börzsei Tamás,Szakál Andrea, Szabó Bulcsu) – Hullám Csónakházak, Pesterzsébet
MM Csoport (Szigeti Nóra, Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter, Albert Farkas, Polgárdi Ákos) – Trefort kerti emlékmű – Nevek a fugában, Budapest
Borsos Ágnes DLA – Panellakás átalakítás, Pécs
Batizi-Pócsi Gergő, Batizi-Pócsi Péter (batlab architects) – Fiatalok fiataloknak, Budapest
Guba Sándor, Hámori Péter, Esterházy Marcell, Rudolf Berecz Zsófia (GUBAHÁMORI) – Kisoldali tér rekonstrukciója, Prága
Fajcsák Dénes, Fábián Gábor, Juhász Veronika, Fenes Tamás (fabrik) – FÚZIÓ – Gál Tibor Borszalon és Bikavér Múzeum, Eger
Páll Attila – Pécsi Vásárcsarnok, Pécs
Juhász Veronika, Kéry Balázs – Galax Bemutatóterem és Design Stúdió, Budapest
Zsódi Dóra – Vársétány a Tiszaparton, Szeged

LINKS:

meszorg.hu

epiteszforum.hu